Remélem, senki nem tartja sértőnek, ha azt írom, Karakas Hedvig kihozta a maximumot a mai napból, sőt lehet, hogy annál egy kicsit többet is. Mivel szinte egész nap úton voltam, ezért nagyrészt a rádióból értesültem az eseményekről, de valahogy olyan szerencsésen alakult, hogy Hédi összes meccsét meg tudtam nézni.
Már a kezdés sem volt gyenge, nagy igazságtalansága lett volna a sorsnak, ha elveszíti a spanyol elleni meccset, amelyet végigtámadott és irányított, neki pedig egy apró villanása volt, de ennél a meccsnél szerintem nem érdemes a szerencsét emlegetni. Nem úgy Rafaela Silva ellen: a brazil csaj szerintem a legnagyobb esélyes volt, de ezt alaposan elszúrta. Hozzáteszem, senki nem kérte meg, hogy lábra fogjon...
És akkor jött a Caprioriu elleni meccs. Előre leszögezem, nem szeretem az összeesküvés elméleteket, nem gondolom, hogy bármi köze lett volna a döntésnek ahhoz, hogy Vizer Máriusz román állampolgár. A nemzetközi szövetség első embere ugyanis legalább annyira magyarnak érzi magát, mint románnak, a szövetség irodája Budapesten van és főtámogató is egy magyar cég, nem véletlenül Csányi Sándor az egyik tiszteletbeli alelnök. A bírók főnöke holland, ezért, ha valakiket mindenképpen ki akarunk pécézni, inkább a hollandokat lehet. Gyakran emlegetik, hogy a németalföldi versenyzők egyenlőbbek az egyenlőknél, de hozzáteszem, ennek nyilvánvaló jeleit nem fedeztem fel az elmúlt két és fél évben. Nem vagyok bíró, de ilyenkor az dönt tudomásom szerint, hogy melyik versenyzőnek van több "egypontos" akciója, azaz olyan, amely közel volt a pontértékűhöz. Mindketten sokat próbálkoztak, Hédi többet, de az egyetlen igazán komoly és befejezett technika a románé volt a szőnyeg szélén. Arra adhattak volna akár jukót is, Hédi is elég rémülten nézett a vezetőbíróra utána. Ezzel együtt persze nincs olyan magyar ember, aki ne Karakast látta volna jobbnak, én is, érthető az elfogultság kötelező, de nagy butaság lenne csalást emlegetni. Koncepciózus csalást különösen.
Nagyjából érzésem szerint ez volt az a meccs, ahol Hédi erejének végéhez érkezett. Ezért is volt nagyon nagy tett a Zablugyina elleni győzelem. Az igazán profi munka volt: aranypontnál egy klasszis megmozdulással kiharcolta a bronzmeccset, amelyre már egyértelműen elfogyott.
Ez egyáltalán nem csoda, hihetetlenül balszerencsés, sérülésekkel teli év van a magyar versenyző mögött. A lába és az állóképessége sem volt az igazi. Talán a sok kellemetlen fejlemény is azt jelezte, nem biztos, hogy a legjobb úton halad, de az sosem volt kérdés, hogy egy rendkívüli tehetséggel állunk szemben. És most úgy érzem, megvan a jó irány.
Az, hogy a mai versenynapon többet mosolygott, mint az elmúlt másfél év világversenyein összesen örömteli fejlemény, mert egy ország fedezte fel, hogy nem csak ügyes, hanem gyönyörűszép dzsudoka Karakas Hedvig.
Szívből gratulálok és nagyon boldog vagyok! Holnap Csoknyai Laci következik 81 kilóban. Egy indonézzel kezd, hogy aztán következzék az egyik személyes kedvencem, a dél-koreai Kim Dzse-bum. Persze, holnap még véletlenül sem neki fogok szurkolni...
