Tud-e Klopp Kloppo maradni? - tette fel a kérdést néhány hónappal ezelőtt címlapján a Kicker. A választ éveken belül megkapjuk, akár már a most zajló szezon végén is. A feleletet nem kizárólag tőle kell várnunk, klubja, játékosai, az őt kerülgető menedzserek és még a német szövetség is szót kaphat.
Jürgen Klopp zsenialitását - főleg az utóbbi időben - már sokan sokféleképpen megénekelték. Ma már mindenki tudja, hogy nem véletlenül kormányozta egymás után kétszer a Borussia Dortmundot a Bundesliga élére, mint ahogy az sem csak a vakszerencsén múlott, hogy a csapat csoportelsőként, a Real Madridot, az Ajaxot és a Manchester Cityt megelőzve jutott a Bajnokok Ligája legjobb 16 együttese közé. Mostanra mindenki ismeri arcát, rengetegen a választékos, olykor ütős nyilatkozatait és legalább ennyien tökélyre fejlesztett taktikáját, amellyel a Ruhr-vidéki csapatot kíméletlen gyilkológéppé varázsolta. Klopp minden olyan tulajdonság és készség birtokosa, amelyre egy edzőnek szüksége van a világklasszissá váláshoz. Pontosabban: amire szüksége volt. Mert már az. A jelen egyik legnépszerűbb német embere, akit az újságírók annyit molesztálnak interjúkérelmekkel, mint Merkel kancellárt.
Érdekes módon éppen ez okozhatja a legnagyobb problémát neki és klubjának. A Dortmund újkori története ugyanis nem arról szól, hogy csúcsgázsiért sztárokat alkalmaznak. Erre egyszer, nem is olyan régen már ráfizettek a klubnál, az anyagi összeomlás után példamutató financiális fegyelemmel, lépésről lépésre kapaszkodott vissza a csúcsra az egyesület, ezért önmagával kell meghasonulnia, ha úgy dönt, csillagászati fizetésért alkalmazza tovább a mestert. Ha nem így cselekszik, azzal Klopp elvesztését kockáztatja. Ez az ember egyszerűen nem teheti meg, hogy bagóért dolgozzon. Nem azért, mert éhezne, hanem mert az alacsony fizetéssel saját magát értékelné le. Mert hogy lehet az, hogy Capello, Mourinho, Mancini és a sor még hosszan folytatható, háromszor annyit kap, mint ő?
A lehetséges megoldások sora viszont nem olyan terjedelmes, mint a most nála jobban kereső trénerek lajstroma. Ha Klopp Németországban marad, akkor a Dortmund mellett klubcsapatként hosszú távon kizárólag a Bayern jöhetne szóba. Ott azonban nem biztos, hogy működne a jelenlegi filozófiája. Azaz nem garantált, hogy Schweinsteiger ugyanúgy féltérdre ereszkedve hallgatná az utasításait, ahogyan most Gündogan teszi. De ettől még ez lehetséges forgatókönyvnek tűnik. Ahogyan hosszú távon akár a német válogatott kispadja is, de ez most a jelenleg (meglehetősen eredményesen) dolgozó Joachim Löw miatt biztosan nem ad gyors választ a fentebb feszegetett kérdésre. Azt hiszem, a következő állomás (már ha lesz, és nem marad Dortmundban egy eredményes BL-szereplés után) inkább egy külföldi sztárcsapat lehet, akár a Real Madrid. Nagyon kínálja magát José Mourinho májusban által üresen hagyott hely. Ez persze egyelőre kizárólag feltételezés. Viszont ha mégis ez történne, az valóban egy olyan ugrás lehet az edző számára, amely után már senki nem tudja megmondani, hogy képes lesz-e megmaradni a németek olyannyira imádott Kloppójának.